Queen Symphonic koncert 2024-ben Balatonfüreden - Jegyek itt!

Kelt: 2024.03.14

Queen Symphonic koncert 2024-ben Balatonfüreden  - Jegyek itt! Queen Symphonic koncert 2024. augusztus 18án Balatonfüreden a Kongresszusi Központban a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában. Jegyek itt!

QUEEN.
Igen, alapesetben a Brit Királynő
Aztán jött egy zenekar, aki nem kis szerénységgel megáldva ezt a nevet választotta és ért a csúcsra, áttételesen fogalmazva szintén felült a trónra és ott is ragadt mindörökre.Akkori ellenlábasaik próbálták negligálni, hogy az, amit ők csinálnak csak egy operett rock, de a sikerek, a népszerűség azóta is töretlen Freddy Mercury halála után is.

Állócsillaggá váltak.

A Queen napjainkban reneszánszát éli, a banda zenei hagyatékát sokan, sokféleképpen dolgozták fel különböző produkciókkal.

Queen Symphonic sok tekintetben kiemelkedik a sorból, erről pedig a hazai közönség most újra meggyőződhet, hisz erre a produkcióra összeállt a legjobb magyar Queen tribute zenekar a CRAZY LITTLE QUEEN TRIBUTE BAND és a crossower műfajban már sokszor bizonyított (Neoton, Hooligans, Karthago, Pink Floyd Symphonic koncertek) SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR.

Queen Symphonic koncert 2024. augusztus 18-án Balatonfüreden a Szabadtéri Színpadon a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A koncerten sorra elhangzanak a hihetetlenül gazdag Queen életmű világslágerei, a We Will Rock You, a Bohemian Rhapsody, a Radio Ga Ga, a We Are The Champions, az A Kind of Magic, a Who Wants To Live Forever, a Killer Queen, a Don’t Stop Me Now vagy éppen a Somebody to Love

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

André Rieu 2024-ben az MVM Dome-ban Budapesten ad koncertet - Jegyek itt!
André Rieu újra Magyarországon koncertezik. Az MVM Dome színpadán André Riue 2024-ben újra várja a közönséget. Jegyek a budapesti André Rieu koncertre itt!
Péter Bence koncert 2024-ben a Szegedi Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
Péter Bence koncertezik 2024. június 28-án a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Dóm téri szabadtéri színpadon. Jegyek lentebb!
A Diótörő 2024-ben Budapesten az Operaházban - Jegyek itt!
A diótörő 2024-ben Budapesten a Magyar Állami Operaházban. Jegyvásárlás itt!
Miklósa Erika és barátai koncert a Thália Nyárikertben a Balatonon - Jegyek itt!
A Miklósa Erika és barátai - Miklósa Erika koncertje 2024. július 13-án a Thália Nyárikertben Salföldön lesz látható. Jegyek itt!
Verdi Requiem a Magyar Állami Operaházban - Jegyek itt!
A Verdi Requiem 2024 novemberében debütál a Magyar Állami Operaházban. Jegyek itt!
A bajadér balett 2025-től az Operaházban - Jegyek itt!
Marius Petipa – Mirzoyan Albert / Ludwig Minkus A BAJADÉR Klasszikus balettje három felvonásban a Magyar Állami Operaházban látható.
Macbeth opera 2025-től a Magyar Állami Operaházban - Jegyek itt!
A Macbeth opera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal 2025 februárjátál látható a Magyar Állami Operaházban Matthew Wild rendezésében. Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x